július 02, 2024

A Ráhangoló tábornak idén is nagy sikere volt

Évek óta nagy sikere van a Ráhangoló tábornak az Agorában. Itt a gyerekek minden nap egy-egy könnyen befogadható zeneművel ismerkedhetnek meg, amelyekhez verseket, meséket, játékokat kapcsolnak, és különböző technikákkal papírra vethetik élményeiket. Kis hangszereket készítenek, tábori zenekart alakítanak. Ocskai Gabriella táborvezető adott interjút a hét eseményeiről.   

Agora Sporttábor a Földi Imre Sportcsarnokban

Itt a nyári szünet, ezzel együtt elindultak az Agora nyári táborok. A Földi Imre Sportcsarnok adott helyet a Sporttábornak, ahol a gyermekek minden nap egy új sportággal ismerkedhettek meg a tatabányai szakosztályok bevonásával. A mozgásos foglalkozások között a kreativitásukat is kiélhették, és további felejthetetlen élményeket szerezhettek. Nagy Ferenc táborvezetőt kérdeztük.   

Művészeti tábort tartottak Felsőgallán

Június 24-től művészeti tábor várta a gyerekeket a felsőgallai Széchenyi István Művelődési Házban, ahol betekinthettek képzőművészeti, népművészeti tevékenységekbe. Kipróbálhatták a fafaragást, az agyagozást és korongozást, a mézeskalács készítést, különböző festészeti technikákat, de helyet kaptak hangszeres foglalkozások is és sok-sok játék. Herendi Judit intézményvezető lelkesen nyilatkozott, milyen nyitott, türelmes gyerekek vettek részt idén a táborban.