Programbeszámolók | 2023

Kihívás Napja: három helyszínen mozgásban

A Vértes Agorája az idén is csatlakozott a Kihívás Napja, májust záró országos programjához, ezúttal három helyszínen nyílt lehetőség a különböző sportágakkal való ismerkedésre. Az ösztönzés volt a rendezvény kiemelt célja, hogy a gyerekek kedvet kapjanak a rendszeres testmozgáshoz, ezáltal új közösségek tagjaivá válhassanak. A Szent Margit Általános Iskolában, a Füzes Utcai Általános Iskolában és […]

EREDMÉNYHIRDETÉS – „JÓZSEF ATTILA” XV. NEMZETI VERS-, ÉNEKELT VERS ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY

Hétvégén zajlott A Vértes Agorája által rendezett József Attila XV. Nemzeti vers-, énekelt vers és prózamondó verseny döntője az Agora színháztermében. A versenyzőket és a megjelenteket Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere, Seffer Edina, A Vértes Agorája szakmai igazgatója és a zsűri elnökeként Lutter Imre köszöntötte, aki beszédében így fogalmazott: „Minden egyes elmondott, […]

Pajtaszínházi szemlén a Galla Színpad

Komárom-Esztergom megyében az idén Felsőgallán indult el a VIII. Pajtaszínház program, amely az Emberi Erőforrások Minisztériuma VI/1135-5/2022 pályázati azonosítószámú támogatása keretében valósul meg. A Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság közös kezdeményezése nyolc évvel ezelőtt azzal a törekvéssel indult, hogy a kistelepüléseken alkotó közösségek alakuljanak a színművészet erejével. A program kiemelkedő eseménye minden […]