dadmin

Ismét rekord született Tatabányán

2017. május 20-án, a Kincsesbánya – tatabányai városi vetélkedő döntőjében, az eredmények összesítése alatt rekordkísérletre hívtuk a játék résztvevőit és a város vállalkozószellemű lakóit: kiáltsuk be Tatabányát a rekordok könyvébe!

A kísérlet eredményeként – 118,5 dB SPL hangnyomással – miénk lett a leghangosabb csatakiáltás, azaz bányászköszöntés az országban:

 

JÓ SZERENCSÉT!

 

Jövőkép műhely II.

2017. május 24-én az ácsi Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár volt helyszíne A Vértes Agorája által szervezett Jövőkép Műhely tréning II-nek.

Bányászkaland! – Városi gyermeknap

A Vértes Agorája minden évben más és más tematika szerint szervezi meg a városi gyermeknapot. 2017-ben a szénbánya és a bányászat köré épültek a játékok, aktivitások, hiszen az idei program a “Jó szerencsét!” Emlékév kiemelt rendezvénye volt.

Az Agora Tanács májusi ülése

2017. május 26-án, Környén a Polgármesteri Hivatalban tartotta ülését az Agora Tanács, amelyet Beke László, a község polgármestere vezetett.

 

A programon jelen volt Matkovics Lea A Vértes Agorája térségi munkatársa és Salamon Hugó szakmai igazgató. 

ráHangoló koncersorozat

Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza.

(Kodály Zoltán)

 

A 2016/17-es éved utolsó ráHangolójára került sor május 7-én A Vértes Agorájában. A koncertsorozatot Ocskai Gabriella hozta létre, hét évvel ezelőtt, abból a célból, hogy a legfiatalabb generációhoz közelebb hozza a klasszikus zenét.

Jövőkép műhely I.

Környe művelődési háza adott otthont 2017. április 26-án, A Vértes Agorája által szervezett Jövőkép Műhely I. tréningnek, amelyen a régió kulturális szakemberei vehettek részt.

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Komárom-Esztergom megyei bemutatói

Szép sikerrel zajlott a XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó Komárom-Esztergom megyei bemutatója, amelyet két helyszínen, A Vértes Agorájában és a Puskin Művelődési Házban rendeztek meg 2017. április 21-én.

A két helyszínen két zsűri figyelte, élvezte és értékelte a produkciókat. A Vértes Agorájában: Pass Andrea, író, rendező és Varjú Nándor színész, rendező, drámatanár. A Puskin Művelődési Házban: Szakall Judit rendező, drámatanár és Tóth Zsuzsanna előadóművész, színházpedagógus.

A nemzet kultúrája – A kultúra nemzete VII. Stratégiai konferencia a Lakitelek Népfőiskolán

2017. április 19-20-án az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. hetedik alkalommal rendezett stratégiai konferenciát. Az idei konferencia kiemelt témája a nemzeti kultúra szerepe a helyi társadalomfejlesztésben, valamint a tudásmegosztás lehetőségeinek számbavétele.

A Vértes Agoráját Salamon Hugó szakmai igazgató, valamint két szakmai csoportvezető, Varga Rita és Pap Tibor képviselte.

József Attila XII. Nemzeti vers-, énekelt vers és prózamondó verseny – döntő, 2017. április 6-8.

Három napon át a verseké és verses énekeké volt a főszerep A Vértes Agorájában, a József Attila XII. Nemzeti vers-, énekelt vers és prózamondó verseny nemzeti döntőjén.

 

A versenyt a sokszínűség jellemezte, hiszen a – történelmi Magyarország egész területéről érkezett – versenyzők között nem csak diákok voltak, hanem például jogász, iskolaigazgató, fuvarszervező, autószerelő, nyugdíjas informatikus is szerepelt.

Tatabányai mozi – Szabó István: Apa (Tatabányai Tavaszi Fesztivál)

2017. március 20-án, a tatabányai születésű Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező, Szabó István, Apa című filmje került vetítésre a Tatabányai Tavaszi Fesztiválon.
A – többek között – Tatabányán is forgatott filmet Cserteg István ajánlotta a közönség figyelmébe.

A vetítést egy, a városról rendelkezésre álló archív felvételekből készült rövidfilm bemutatása előzte meg, amelyről Dallos István tartott rövid előadást, s Lévai Vilmos élő zongorajátéka tett rendkívül hangulatossá.

Salamon Hugó

Az Agora Fórum első ülése 2017-ben

2017. március 20.

 

A Vértes Agorájában került megrendezésre az év első Agora Fórum ülése 2017. március 20-án, amelynek nyitóbeszédét Kovácsné Hetényi Mária elnök és Salamon Hugó társelnök tartották meg.

2017. március 17. – Kezdetét vette a Tatabányai Tavaszi Fesztivál

Kiállításmegnyitóval vette kezdetét az idei Tatabányai Tavaszi Fesztivál. Kortárs 20 címmel nyílt tárlat az idén húsz esztendős Kortárs Galériában, Komárom-Esztergom megyei művészek alkotásaiból.

 

A fesztivált Schmidt Csaba, Tatabánya Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg.

Rió után 3. – A medencén túl

2017. március 13.

 

Magyarország egyik igazi sikersportja a vízilabda. A Rió után c. programsorozat harmadik, egyben utolsó állomásán e sportág képviselőivel találkozhattak az érdeklődök.

Interjú Bogányi Gergellyel

A Tatabányai Tavaszi Fesztivál nyitórendezvényén – 2017. március 17-én – Bogányi Gergely zongoraművész ad koncertet.

Ebből az alkalomból készítettünk vele egy rövid interjút:

 

Bogányi GergelyAgora: Mondhatjuk, hogy Ön a zongora Stradivari-ja?

B. G.: Semmiképpen sem. Az új zongora kifejlesztése a kezdetektől csapatmunka volt és most is az. Én egy sakkfigura vagyok a táblán, talán a ló mert sokszor lóvá tesznek.

 

Agora: Olvastuk, hogy nemrégiben Dubai-ban lépett fel. Tatabánya milyen helyszínek közé ékelődik be?

B. G.: Igen, idén már kétszer játszottam a Közel-Keleten, viszonylag sokat szoktam arra menni. Nagyon szeretem és nincs is túlságosan messze. Különben pont arra megyek ismét Tatabánya után is.

 

Agora: Hány darab Bogányi zongora van a világon és ebből mennyi található Magyarországon?

B. G.: Most indult be maga a gyártás a prototípusok fejlesztése után. Ez egy hosszú folyamat, hatalmas lépés, óriási munka, egyúttal szerencse is, hogy itt Magyarországon megvalósulhatott a legmagasabb minőségű gyártás. Külföldre eddig három hangszer került, de folyamatos az érdeklődés és a rendelések is. Magyarországon éppen most kezdődnek a megrendelt hangszerek leszállításai. A legelső zongoránk a “világ legjobb szállodája” büszke címet nemrég elnyert Ária hotelben van Budapesten, ez egy sorsszerű egymásra találás volt.

 

 

Agora: Alkalmaz-e valamilyen rituálét a fellépései előtt?

B. G.: Igen, igyekszem odaérni a koncertjeimre…

 

Rió után 2. – ‘Igen, megcsinálom!’

2017. február 15.

 

A programsorozat második állomásán két paralimpikont láttunk vendégül: Krajnyák Zsuzsanna világ- és Európa-bajnok, paralimpiai ezüst- és bronzérmes magyar kerekesszékes vívót, aki 2016-ban elnyerte “Az év fogyatékkal élő női sportolója” címet és Osváth Richárd kétszeres paralimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok vívót.

 

Kárpáti Tamás: Ipari táj ereszkedő angyalokkal

2017. február 10.

Kiállításmegnyitó a Kortárs Galériában

 

 

Kárpáti Tamás festőművész kiállítását Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg. Az eseményen csellón közreműködött Weisz Péter.

A kiállításmegnyitót követte az UFo Nyitott rezervátum, az Új Forrás folyóirat szerkesztőségi estje. A házigazda, Jász Attila az alkotás folyamatáról, művész és művei kapcsolatáról beszélgetett Kárpáti Tamással.

 

Nyitott Akadémia – Dr. Buda László

2017. január 30.

Önelfogadás, önszeretet, öngyógyítás a gyakorlatban

 

A Nyitott Akadémia előadói és témáik igen népszerűek Tatabányán. Nem csoda hát, hogy dr. Buda László előadására a jegyek hamar elfogytak, s mint mindig, most is teltház fogadta a mentális egészség egy fontos összetevőjéről előadást tartó pszichiátert.

 

Dr. Buda László túl azon, hogy körülírta az “önelfogadás”, “önszeretet” kifejezéseket, útmutatást adott ahhoz, hogyan kell ezt a gyakorlatban is megvalósítani.

Évindító szakmai találkozó, térségi kulturális szakemberekkel

2017. január 27-én került sor A Vértes Agorájában a Tatabányai Kistérség kulturális szakemberei találkozójára, amelyen részt vett az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. megyei irodavezetője, a tatabányai Új Nemzedék Közösségi Tér ifjúságszakmai koordinátora, valamint a ’Cselekvő Közösségek’ szakmai program újonnan kinevezett megyei koordinátora is.

Átadták a vasalt utakat a Kő-hegyen

Sokak által nagyon várt esemény volt a tatabányai vasalt mászóút, az úgynevezett via ferrata átadása a Kő-hegyen 2015. május 1-jén. A sajtó képviselőit Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere és Kovács Tamás, a mászóutat kiépítő csapat vezetője tájékoztatta. A vasalt utakról minden részletetet megtalál ITT! A TV2 BESZÁMOLÓJA

Mentőcsapat gyakorlatozott a tatabányai vasalt utakon

2015. június 6-án a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat tartott rendszerbeállító gyakorlatot a tatabányai vasalt utakon 12 technikai mentő és 4 segítő részvételével. Az akció célja az volt, hogy a szakemberek megismerkedjenek a terep adottságaival, felmérjék, melyek a legveszélyesebb szakaszok, hogyan lehet azokat megközelíteni. A gyakorlat során az egyik kritikus szakaszon egy mentést szimuláltak, amely során a sérült [...]